+36 30 / 355 75 93 avandorasztalos@gmail.com

Az árvaházból a francia kastélyig

Az árvaházból a francia kastélyig

Rostás Árpád cigány származású, nevelőintézetben nőtt fel, mégis példaértékű életet él. A Magyar Örökség-díjas asztalos és restaurátor boldog, hogy szeretett hivatásával másoknak is adhat.

A templomban kezdődött…

Árpád büszkén vezet körbe budapesti műhelyében, amit a 74 éves Béla bácsitól bérel. Közös álmuk, hogy hamarosan is­kolát nyissanak a többeme­letes épületben. Árpádnak nem ez lesz az első szakkép­ző intézménye, hiszen vidé­ken évekig tanította az asz­talosmesterséget.

– Négyévesen kerültem Nágocsra, a nevelőintézet­be. Kétszázhúszan voltunk, és szinte mindenkit elvittek a szülei az ünnepekre, álta­lában csak olyan tízen ma­radtunk bent. Sokszor sírtam, mindig anyámat vártam de hiába. Egyszer az egyik nevelőtanár megsaj­nált, és elvitt a templom­ba, ahol gyönyörű hangon megszólalt az orgona. Ak­kor döntöttem el, hogy or­gona­ és hintókészítő aka­rok lenni. Mivel ilyen szak­irány nem volt, a nevelők az asztalosképzésre írattak be.

„Büszke vagyok anyámra”

Anyámmal életemben egyszer találkoztam. Ami­kor katona voltam, eltéved­tünk Budapesten, és pont abba a házba mentünk be útbaigazítást kérni, ahol ő lakott. Azt mondta, hogy szeret, és azért tett intézet­be, mert szegények voltunk, apámmal nem maradhatott együtt, egyedül pedig nem lett volna képes felnevelni. Büszke vagyok rá, amiért ki merte ezt mondani. Ha magánál tart, soha nem lett volna belőlem asztalos. Ci­gánytelepről cigánytelepre kallódtam volna, szakma nélkül. Hálás vagyok, hogy az intézetben nőhettem fel.

„Nem érdekel a pénz”

Árpád a kezdetektől rajong a szakmájáért. Sikerének egyik titka, hogy folyamatosan tanul. A mai napig keresi az idős asztalosokat, hogy ellesse tőlük a szakmai trükköket.

Boldog vagyok, amiért azt csinálhatom, amit sze­retek. Engem nem érdekel a pénz, nincs autóm, nincs palotám, nekem csak az a fontos, hogy alkothassak és segítsek. Szeretnék mi­nél többet tenni a társa­dalomért. Állami pénzen nevelkedtem, és kötelessé­gemnek érzem, hogy minél többet visszaadjak az embe­reknek. Ugyanakkor szívü­gyem, hogy segítsem a sze­gény és a cigány gyerekeket. Szeretném nekik megmu­tatni, hogy van más élet is azon kívül, amit maguk kö­rül látnak, és hogy nem sza­bad a segélyekre várni, ha­nem szakmát kell tanulni, mert egy jó szakember min­dig meg tud élni. Tudom, hogy mivel kell szembenéz­zenek, hisz engem is gyak­ran lecigányoznak, és nem ülnek mellém a buszon, pe­dig mindig tisztán, szép ru­hában járok. De engem ezek az élmények is arra buzdíta­nak, hogy még többet alkos­sak és adjak…

Küldje el kérdését, üzenetét!

*név:
*email:
*telefon:
*üzenet: